Kísérleti helyszínek

A kutatási feladatok I. szakaszának elsődleges megvalósítási helyszíne a Közép-magyarországi Régióban Csongrád városa, ahol az S+H PORTFOLIO Zrt. megvásárolt három összefüggő, összesen 14,0967 hektár belterületi ingatlant, melyeken három, összesen 10,4 hektár területű tó található. Az előzetesen elvégzett laboratóriumi vizsgálatok szerint az átlagosan gyenge vízminőségi jellemzőkkel rendelkező, intenzív gazdálkodásra nem használt, 3 - 31 méter vízmélységű tavak megfelelnek a kutatások első szakaszának helyszíneként. A kutatási program az északi I. számú (HRSZ 3609) tavon indult 2016 III. negyedévében.

KÍSÉRLETI HELYSZÍN I. ütem:
6640 Csongrád, HRSZ 3609 északi I. számú 3,2997 hektár területű tó

A kísérleti helyszín, vagyis a Csongrádi tavak és közvetlen környezetének geodéziai felmérését elvégeztük, a projekt későbbi szakaszában megvalósuló tervezési és kivitelezési munkálatok érdekében. A felmérendő terület határainak kijelöléséhez a földhivatali térképet vettük alapul, majd GPS alapú geodéziai mérőállomás segítségével 496 ponton határoztunk meg talaj, illetve vízszint magasságokat. A geodéziai felmérés eredményeit alapadatként használtuk fel a következő alfeladatok teljesítéséhez:

A szaporító/vizsgáló egységek vízellátó rendszeréhez kapcsolódó csővezetékek és vízkivételi (átemelő) akna kiviteli terveinek elkészítése.
A félüzemi vizsgáló egység, rendszer (úszómű) parthoz történő rögzítésének tervezése.
A kagylósziget prototípusának kialakításához a rögzítési pontok lehetséges helyének meghatározása, valamint azok kiviteli tervének elkészítése.

A térképen csak a II. tó jelölt, kapcsolja be a "Műhold" funkciót mindhárom tó megtekintéséhez!